XVI. Benedek pápa szerint...
Ráhagyatkozni Isten szeretetére - Berényi Evelin tanúságtétele
2013, március 8 - 16:01
Megismerni és befogadni Isten személyes szeretetét az imádságon és a testvéreken keresztül, osztozni Jézussal bánatban és örömben és kompromisszum nélkül hallgatni a Lélek sugallataira… Hatházi Robi atya Berényi Evelinnel beszélgetett.
Evelin, mikor és hogyan tapasztaltad-tapasztalod életedben Jézus személyes szeretetét?
Jézus személyes szeretetét legtöbbször az embereken keresztül tapasztalom meg. Isten annyira szeret, hogy a vér szerinti családom mellé egy „lelki családdal” is megajándékozott. Velük – bár nem a rokonaim –, szorosan összetartozunk, még ha nem is állunk napi kapcsolatban egymással. Az ő személyes szeretetükön keresztül mindig megtapasztalom ezt az elfogadó, kölcsönös szeretetet.
De tapasztalom Jézus személyes szeretetét a szentmiséken is: gyakran olyan érzésem van, mintha nem is a pap állna az oltárnál, hanem Jézus, aki saját Testét és Vérét nyújtja nekünk. A szentgyónásban, amikor a pap feloldoz, mindig Jézus megbocsátó szeretete jelenik meg előttem. Ő irgalmas a bűnösökkel: feláldozta önmagát, hogy megváltson bennünket bűneinktől.
Mit jelent számodra Jézus barátjának lenni?
Azt jelenti, hogy sohasem vagyok egyedül. Persze attól még előfordul, hogy egyedül érzem magam, de ez nem azért van, mert Ő nincs velem: csupán az én gyarlóságom, hogy nem veszem észre Őt. Mostanában többször előfordult, hogy amikor szomorú voltam, elképzeltem, mit tenne most Jézus – például átölelne, rám mosolyogna, osztozna a bánatomban. És amikor erre rájöttem, akkor tudatosult bennem, hogy ez így is van, csak néha a saját siránkozásunk jobban lefoglal, minthogy köszöntsük Őt.
Persze nem csak a nehéz pillanatokat élem meg Jézussal, hanem az örömöket is. Igyekszem mindig hálát adni a nap apró és nagyobb örömeiért, és azokért az emberekért, akikkel aznap találkoztam.
Hogyan segít a Szentlélek megtapasztalni Isten szeretetét?
A Szentlélek az, aki körülvesz és szüntelenül munkálkodik. Sokszor, ha sétálok, érzem, ahogy Isten mindenütt jelen van, ez a világ az Ő csodálatos teremtése, és Ő mindenhol felfedezhető benne: a szellőben, a napsugárban, a madarak csicsergésében, a virágok illatában. Ilyenkor szinte dalolni támad kedvem, és hálát adok Isten teremtő szeretetének műveiért.
Másrészt a Lélek az, aki buzdít a jóra, Ő adja az apró sugallatokat a szívem mélyén, amik sokszor feledésbe merülnek. Ám ha mégis meghallom, mit szeretne tőlem Isten, akkor egészen csodás pillanatok születnek. A Szentlélek az számomra, aki mindig véleményt nyilvánít: olyan, mint egy közvetítő köztem és az Atya között. A kérdés csak az, hogy megfogadom-e amit mond, és ráhagyatkozom-e Isten szeretetére.
A Szentatya arra hív az Ifjúsági Világtalálkozóra írt üzenetében: „Legyen bátorságotok «kilépni » önmagatokból, «elmenni» a többiekhez, hogy elvezessétek őket az Istennel való találkozásra.” Mit jelent ez számodra? Hogyan tudsz kilépni önmagadból, hogy elmenj a többiekhez?
Igen, azt hiszem, itt kezdődik a nehéz rész. Gyakran nem is olyan könnyű átadni másoknak Isten örömhírét. Mostanában többször volt olyan, hogy olyan bizonyosságot kaptam a Jóistentől, és annyira megtapasztaltam a közelségét, hogy azt már képtelen voltam magamban tartani. Azt hiszem, ezekben a helyzetekben Isten megadta a megfelelő pillanatot és a megfelelő személyt, aki be tudta fogadni a tapasztalataimat. Úgy gondolom, mindenki felé másképp kell fordulnunk, hogy elvihessük hozzá Istent. Amikor önzetlenül nem nézünk mást, csak azt, hogy mit adhatunk annak, akivel találkoztunk; amikor sikerül szeretnem őt úgy, hogy „félreteszem magamat”, akkor Istent adom a másik embernek.
Hogyan teszel tanúságot a Jézussal való személyes barátságodról?
Ahhoz, hogy tanúságot tudjak tenni róla, napi kapcsolatban kell lennem vele. Időnként elhanyagolom ezt a kapcsolatot, mert más dolgokkal vagyok elfoglalva, és csak akkor kapok észbe, mikor már alig bírom a vállamon lévő terheket. Most azon munkálkodom, hogy rendszeresítsem a személyes kapcsolatomat Jézussal, hogy minden nap fordítsak időt a vele való találkozásra, együttlétre. Kis lépésekben haladok előre, de tudom, hogy Ő türelmes és vár rám.
A közösségek, ahova tartozom, a „lelki családom” által biztosított imaháttér és személyes kapcsolatok nap mint nap arra ösztönöznek, hogy Jézust vigyem az embereknek. Sokszor úgy érzem, hogy a bennem lévő béke, és a készség a lemondásra az, ami Jézusról árulkodik. Fontosnak tartom, hogy beszéljek a hitemről, ha úgy érzem, a másik embernek szüksége van erre. Lehet, hogy nem tudok mindent úgy átadni, hogy érthető legyen, de hiszem, hogy Isten működni tud ilyenkor általam.
» - A hozzászóláshoz belépés szükséges
Megismerni és befogadni Isten személyes szeretetét az imádságon és a testvéreken keresztül, osztozni Jézussal bánatban és örömben és kompromisszum nélkül hallgatni a Lélek sugallataira… Hatházi Robi atya Berényi Evelinnel beszélgetett.
Evelin, mikor és hogyan tapasztaltad-tapasztalod életedben Jézus személyes szeretetét?
Jézus személyes szeretetét legtöbbször az embereken keresztül tapasztalom meg. Isten annyira szeret, hogy a vér szerinti családom mellé egy „lelki családdal” is megajándékozott. Velük – bár nem a rokonaim –, szorosan összetartozunk, még ha nem is állunk napi kapcsolatban egymással. Az ő személyes szeretetükön keresztül mindig megtapasztalom ezt az elfogadó, kölcsönös szeretetet.
De tapasztalom Jézus személyes szeretetét a szentmiséken is: gyakran olyan érzésem van, mintha nem is a pap állna az oltárnál, hanem Jézus, aki saját Testét és Vérét nyújtja nekünk. A szentgyónásban, amikor a pap feloldoz, mindig Jézus megbocsátó szeretete jelenik meg előttem. Ő irgalmas a bűnösökkel: feláldozta önmagát, hogy megváltson bennünket bűneinktől.
Mit jelent számodra Jézus barátjának lenni?
Azt jelenti, hogy sohasem vagyok egyedül. Persze attól még előfordul, hogy egyedül érzem magam, de ez nem azért van, mert Ő nincs velem: csupán az én gyarlóságom, hogy nem veszem észre Őt. Mostanában többször előfordult, hogy amikor szomorú voltam, elképzeltem, mit tenne most Jézus – például átölelne, rám mosolyogna, osztozna a bánatomban. És amikor erre rájöttem, akkor tudatosult bennem, hogy ez így is van, csak néha a saját siránkozásunk jobban lefoglal, minthogy köszöntsük Őt.
Persze nem csak a nehéz pillanatokat élem meg Jézussal, hanem az örömöket is. Igyekszem mindig hálát adni a nap apró és nagyobb örömeiért, és azokért az emberekért, akikkel aznap találkoztam.
Hogyan segít a Szentlélek megtapasztalni Isten szeretetét?
A Szentlélek az, aki körülvesz és szüntelenül munkálkodik. Sokszor, ha sétálok, érzem, ahogy Isten mindenütt jelen van, ez a világ az Ő csodálatos teremtése, és Ő mindenhol felfedezhető benne: a szellőben, a napsugárban, a madarak csicsergésében, a virágok illatában. Ilyenkor szinte dalolni támad kedvem, és hálát adok Isten teremtő szeretetének műveiért.
Másrészt a Lélek az, aki buzdít a jóra, Ő adja az apró sugallatokat a szívem mélyén, amik sokszor feledésbe merülnek. Ám ha mégis meghallom, mit szeretne tőlem Isten, akkor egészen csodás pillanatok születnek. A Szentlélek az számomra, aki mindig véleményt nyilvánít: olyan, mint egy közvetítő köztem és az Atya között. A kérdés csak az, hogy megfogadom-e amit mond, és ráhagyatkozom-e Isten szeretetére.
A Szentatya arra hív az Ifjúsági Világtalálkozóra írt üzenetében: „Legyen bátorságotok «kilépni » önmagatokból, «elmenni» a többiekhez, hogy elvezessétek őket az Istennel való találkozásra.” Mit jelent ez számodra? Hogyan tudsz kilépni önmagadból, hogy elmenj a többiekhez?
Igen, azt hiszem, itt kezdődik a nehéz rész. Gyakran nem is olyan könnyű átadni másoknak Isten örömhírét. Mostanában többször volt olyan, hogy olyan bizonyosságot kaptam a Jóistentől, és annyira megtapasztaltam a közelségét, hogy azt már képtelen voltam magamban tartani. Azt hiszem, ezekben a helyzetekben Isten megadta a megfelelő pillanatot és a megfelelő személyt, aki be tudta fogadni a tapasztalataimat. Úgy gondolom, mindenki felé másképp kell fordulnunk, hogy elvihessük hozzá Istent. Amikor önzetlenül nem nézünk mást, csak azt, hogy mit adhatunk annak, akivel találkoztunk; amikor sikerül szeretnem őt úgy, hogy „félreteszem magamat”, akkor Istent adom a másik embernek.
Hogyan teszel tanúságot a Jézussal való személyes barátságodról?
Ahhoz, hogy tanúságot tudjak tenni róla, napi kapcsolatban kell lennem vele. Időnként elhanyagolom ezt a kapcsolatot, mert más dolgokkal vagyok elfoglalva, és csak akkor kapok észbe, mikor már alig bírom a vállamon lévő terheket. Most azon munkálkodom, hogy rendszeresítsem a személyes kapcsolatomat Jézussal, hogy minden nap fordítsak időt a vele való találkozásra, együttlétre. Kis lépésekben haladok előre, de tudom, hogy Ő türelmes és vár rám.
A közösségek, ahova tartozom, a „lelki családom” által biztosított imaháttér és személyes kapcsolatok nap mint nap arra ösztönöznek, hogy Jézust vigyem az embereknek. Sokszor úgy érzem, hogy a bennem lévő béke, és a készség a lemondásra az, ami Jézusról árulkodik. Fontosnak tartom, hogy beszéljek a hitemről, ha úgy érzem, a másik embernek szüksége van erre. Lehet, hogy nem tudok mindent úgy átadni, hogy érthető legyen, de hiszem, hogy Isten működni tud ilyenkor általam.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges